VINOszféra

2023.10.17


Egy grandiózus borkóstoló – VINOszféra

Kereken 600 borkedvelő fért be 2023. áprilisában a TIK-be, ahol pont nem volt még lökdösődős a létszám, a vendégek számára a legnagyobb meglepetés pedig a borászok mennyisége volt: annak dacára, hogy pont aznap volt az Év Borásza díjhoz kötődő szakmai ebéd, plusz ketten az utolsó reggelre jelentettek beteget, így is 41 pincészet képviseltette magát a rendezvényen.

A közönség ahhoz van szokva, hogy egy borkóstolóhoz egy borászat dukál, így aztán a fenti szám elég nagynak számított.

A Szegeden egyedülállónak számító eseményt a Szegedi Borfesztivál és a BorTér egy szabadtéri fesztivál, ez viszont egy beltéri, grandiózus borkóstoló, magyarán, teljesen más a jellege mint a két másik szegedi bormustrának a sikert követően 2024-ben is megtartják majd, már a dátum is megvan, a következő VinoSzféra is a következő Húsvét előtti hétvégén lesz majd. Addig is, sűrű hetek várnak az Ezerjó csapatára, mint Eperjesi Pétertől megtudtuk, terveik szerint két helyszínen is képviseltetik magukat a májusban esedékes Szegedi Borfesztiválon.

RedRome Bt. © Minden jog fenntartva 2023
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el